Régebben egyszerűbbek voltak dolgok. Amikor még mindenki más foglalkozott az én problémáimmal. Aztán teltek- múltak a hónapok, évek, és én foglalkoztam a saját problémáimmal. Segítséggel, és egyre kevesebb segítséggel, de én foglalkoztam velük és a saját problémáim voltak. Aztán elkezdtem olyanokéval is foglalkozni, akiket szeretek, vagy akikkel szolidaritást vállalok, avagy akikre csak úgy éreztem, oda kéne figyelni.
Viszont most elérkeztem arra pontra, hogy az egyik dologhoz, ami a legtöbb gondot okozza, valójában semmi közöm nem kéne, hogy legyen. Nem kértem, hogy legyen, nem tettem érte, hogy legyen, próbáltam elkerülni, de végső soron nem is rajtam múlott. És most valami olyannak kell megbirkóznom nap mint nap, ami valójában a legkevésbé azok problémája, akiknek a legtöbb szenvedést és bosszúságot okozza.
Úgyhogy kösz! Kösz, hogy nem tudsz alkalmazkodni, kösz, hogy nem látsz ki a fejedből és kösz, hogy a stressz levezetésének legjobb módját abban találod, hogy másoknak a többszörösét add vissza!
Ja, és dögölj meg, miközben mérgező gömbhalat szarsz, de ezt már csak egész mellékesen jegyzem meg!