Vers: Sötétben szép voltál
Ez itt az első vers, amit úgy írtam, hogy komolyan vettem, úgyhogy kezdő vagyok , még, nem voltam régebben, meg most se az a versírós fajta, de most valahogy egy eszembe jutó mondat (ami a címe is lett) megihletett. Ez egy kísérlet is részemről, hogy milyen verset írni, meg hogy lehet-e így egyáltalán, mert talán észreveszitek, hogy formailag megpróbáltam elég változatossá tenni. Nem biztos, hogy jó ötlet, de nekem tetszik.
Amúgy már régebben készen volt, eredetileg ez lett volna a harmadik poszt, aztán mégse.
Amúgy már régebben készen volt, eredetileg ez lett volna a harmadik poszt, aztán mégse.
Íme:
Sötétben szép voltál
Sötétben szép voltál,
De világosban se rossz,
De világosban se rossz,
Ezt akkor vettem észre,
Mikor leülepedett a kosz.
Aztán megfogtad a kezem,
És ahogy elmúlt a zenem,
És ahogy elmúlt a zenem,
Gyengéd határozottsággal
Keresztülrepültünk a tömegen.
„A távolság szépít”, mondod te,
„A távolság szépít”, mondod te,
„A fény hiánya is”, mondanám én,
De szerintem a lelkivilág megléte is sokat segít,
Szóval inkább mégse tenném.
Még akkor is ha kettős,
C&A, de másképp,
Dalt is írnék rólad,
Ha nem lenne már verskép.
A fényben szép voltál,
A fényben szép voltál,
De sötétben se rossz.
Fény nélkül,
Hiánya nélkül,
Zene nélkül…
Egyaránt.
