Végre egy film, ami megtörténik! Ritkán találok rá olyan darabokra, amik tényleg katarzist okoznak, ennek sikerült, el is vártam. Úgyhogy bármily meglepő, ez most nem fikázós poszt lesz.

Spike Jonze-nek ez az első olyan egész estés filmje, amit nem csak ő rendezett, de teljes egészében ő is írta, és csak biztatni tudom, ne hagyja abba, mert megy neki ez is! Ennek a filmnek rendkívül jó forgatókönyve van.Adva van nekünk egy Theodore nevű magányos pali (Joaquin Phoenix - és le a kalappal, úgy ilyen szerelmesnek lenni, hogy a partnered csak hangban van ott, hát, tyű!) a közeli jövőben, egy elképzelt amerikai nagyvárosban, aki elég ótvarul érzi magát úgy általában, mert most már sokkal kevésbé van felesége, mint egy évvel ezelőtt (jogilag még van, de az kit érdekel). Unalmában megveszi az éppen újdonságként megjelenő OS 1 operációs rendszert, az első mesterséges intelligenciával működő op-rendszert, amihez Scarlett Johansson szuperszexi hangja társul ebben az esetben, és olyan kis édes, úgyhogy rögtön kialakul egy vonzalom, és ahogy ez lenni szokott hasonló esetekben, a gépnek is lesznek érzelmei. A többit nem mondom el, mert spoiler.

Bár hadd jegyezzem meg, hogy itt nem is annyira a történet az érdekes. Az viszont sokkal inkább, hogy ha ez a helyzet, akkor miért tetszik nekem annyira? Hát kérem, azért, mert ez a sztori nagyon jól szolgálja azt, amit meg akar nekünk mutatni a film. Nem olyan értelemben, hogy "mit gondol a költő", hanem olyan értelemben, hogy hatást vált ki. És tényleg kiváltja. Ez a világ, ami itt megjelenik, hihető. Te is látod a buszon, meg mindenhol az okostelefonba bújó emberek tömegét. Ezt kell egy kicsit továbbgondolni, és akkor már talán nem is annyira meglepő, hogy az emberek cégekkel íratnak egymásnak személyes leveleket. (Mondjuk nem teljesen értem, hogy ez miért jó, tekintve, hogy nem titok ezeknek a cégeknek a létezése. Akármennyire is szépeket írna nekem Joaquin Phoenix, zavarna a kétely, hogy a szerencsés esetben rendkívül bájos szerelmem helyett egy bajszos fószer írogat nekem valójában) Meg hogy elég egy okosteló, meg egy fülhallgató, és a munkahelyen már ebédszünetben is jön a szélessávú pornó. Ahogy felállsz az asztaltól. Megjegyzem, meglehetősen valószínűtlennek tartom, hogy ennyire hangvezérlés irányába tolódjon el a technológia, de mivel Theodore és a számítógépe közti kommunikáció adja a film gerincét, ez érthető. Ha realisztikus akarna lenni Jonze ezen a téren, akkor ez regény lenne, nem film. Így meg fel van építve a világ, meg van támasztva backsztorival, hogy miért beszélget hangosan a géppel. Itt kel megemlítenünk, hogy nagyon ügyesen van csúcsra járatva az emberek tömegben való elmagányosodása. Mindenki beszél, de ez senkit nem zavar. Le se szarják. Még munka közben sem.

És ez az, ahova le van téve az egyik pont. Számomra nagyon ijesztő volt az kép, amikor megy a sok ember az utcán, és mindenki, de írd és mondd: MINDENKI a telefonjával, fülhallgatójával beszélget. Pedig efelé tartunk. És köszönöm, hogy végre csinált valaki erről egy játékfilmet! És azt is, hogy ugyan ez a vetület nyilvánvaló, de nincs a szánkba rágva!
Másrészről pedig ez a történet nekem leginkább még a hangulatok megtámasztását szolgálta. Kiterjedt videoklipes múlttal pedig csöppet sem meglepő, hogy Spike Jonze nagyon ügyesen fest hangulatokat. És ebben nagy szerepe volt a csodaszép fényképezésnek, fényekkel, színekkel, képzeletbeli város látképeivel...
Lehet tehát, hogy a sztori nem annyira érdekes, de mindenképp szükséges. Ráadásul - és ez a harmadik pontja, hogy miért olyan jó - az egész nagyon élő, öröm nézni, ahogy zajlik az élet.

Hiszen nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy Jonze kitanulta a párbeszédírás rejtelmeit is. Egy beszélgetés sem hat hiteltelenül, modorosan, mind valódi. Lehet, hogy két sorral mögöttem röhögtek a helyzet abszurditásán (és valahol joggal), de túlzás nélkül, erős drámai hatása van a két szerelmes interakcióinak (és igen, még mindig egy férfiről és egy op-rendszerről beszélünk), nem röhögnélek ki, ha sírnál rajta.

Mert ez tulajdonképpen egy romantikus film. Ezért is nem annyira érdekes, csakhogy: ja, a jövőben játszódik? Igen. Ja, hogy nem ember mindkét szereplő? Nem. Ja, hogy más üzenete is van, mint hogy a szerelem milyen kis aranyosz dolog? Igen. Több ilyen romantikus filmre van szükség!! Ez a romantikus film férfiaknak.

****SPOILER ALERT ****
Nézőkollégám (aki amúgy szintén férfi, mert mondom, hogy ez egy olyan film) azt várta, hogy majd a végén kiderül, hogy Scarlett Johansson tényleg egy igazi nő. Ebben az esetben nyugodtan betehetnék a főszerepbe a fiatal Tom Hanks-et vagy Ryan Goslingot, és vidáman kiálthatnák a világba, hogy "ujjé, elrontottunk egy egyedi ötletet, amire tök jól lehetett volna építkezni". Ehelyett viszont pont úgy végződik a történet, ahogy muszáj végződnie. Hát egy hosszútávú kapcsolat egyébként is azért megy tönkre, mert máshol tartotok, nem? Az esetek többségében ez a helyzet.
Viszont ez ettől még happy end: végül csak az ember marad, ez a fajta kapcsolattartás, ami felé haladunk, nem fenntartható, csakazértsem fogunk behódolni, és egymás helyett ezentúl gépekkel romantikázni, dugni, házasodni!
****SPOILER VÉGE****

Üdvözlöm ismét az előző bekezdést átugrókat!
Szóval ez egy nagyon erős forgatókönyv, de egy hibája azért van. (Nem is én lennék, ha nem emelném ki.) Egy kicsit túl hosszú. Van egy 15-20 perces blokk a filmben (kb. a hegyi pikniktől a nagy számok sorolásáig, és onnantól a végkifejletig), amikor hőseink kapcsolata egyfajta légüres térben mozog. Lehet, persze, hogy enélkül nem lehetne eljutni egy ilyen befejezéshez, nem tudom. Mindenesetre ennél több hibát nem tudok felróni a filmnek.

Nézzétek meg! Úszni fogtok, sírni fogtok  (vagy nem), de egy biztos, a film legalább úgy beszél hozzád, mint az operációs rendszer Theodore-hoz.