Misi a környéken sokmindenkitől félt. Ott volt a Berci kutya egy emelettel följebbről, aki mondjuk baromi kis termetű volt, de olyan hangja volt, mint egy oroszlánnak és mivel a gazdája biztos kézzel tartotta a pórázt, olyan vérszomjasnak is akart látszani. Aztán ott volt a Kántor kutya szemből. Na, ő már egy becsületes németjuhász volt, aki viszont soha nem csóválta a farkát, mindig büszkén tartotta, és nyakörv nélkül mászkált mindenfelé. Aztán mikor meghalt, jött a következő (kísérteties a hasonlóság Misi felső szomszédaihoz, ahogy az egyik gyerek felnőtt, jött a következő), aki kicsiként aranyos volt, de titkon Misi csak azért simogatta, hogy később ne kelljen félnie tőle. Nem jött be.
És aztán ott volt a Dzsoki nevű csávó (valódi nevét senki nem ismerte és egyáltalán nem hasonlított Larry Hagmanre) dobermanja, akitől viszont mindenki fosott a környéken, pedig őt legalább pórázon sétáltatták, de az láncos volt, mint a filmekben. Rrrr!
Ott voltak Mariskáék, akik kicsit fájlalták, hogy 4 lépcsőházas, négy emeletes házban nem csak ők laknak és ezt nemegyszer kedves kiáltásokkal és rendőrkihívásokkal ki is fejezték. Bár tőlük Misi csak a szarkazmus felfedezéséig félt.
Ja és persze ott volt a legfélelmetesebb, Törpe, a szembeszomszéd. Törpe a kutyák közül leginkább Bercire hasonlított - rövid lábak, bár kevésbé volt szőrös, kivéve a bajszát, ami tömöttebb volt és eggyel több szemüveget hordott - de viselkedésben nem. Pont emiatt volt félelmetes. Egy türelmes, joviális, jóindulatú, érdeklődő fickó volt. Értjük már? A Pokolba vezető út bizony jó szándékkal van kikövezve.
Szóval Törpe (akit igazából csak Misi és családja hívott ezen a néven és csak maguk között) legfélelmetesebb tulajdonsága az volt, hogy érdekelték őt a szomszédai, és szeretett velük beszélgetni. Már messziről hangzott vidám "Helló"-ja, ha bármelyik szembejött vele. Misinek is mindig feltette a gyerekek által leggyűlöletesebb kérdések szentháromságát: "Mi a helyzet a suliban? Hova is jársz? Mi leszel, ha nagy leszel?" Misi először még türelmes és tisztelettudó volt, szépen és türelmesen válaszolgatott, ugyanabban a hónapban akár százszor is ugyanarra a kérdésre.
Aztán eljött az a korszak, mikor Törpe már nem elégedett meg ennyivel. Elkezdett életvezetési tanácsokat adni. Annak az embernek, akiről egy hét alatt elfelejtette, hogy melyik iskolába jár, a válaszadás egymilliomodik alkalmával is. "Tudod, én ebben a korban mindig lejártam focizni a grundra, beálltam azok közé a srácok közé akik ott voltak, pedig nem is ismertem őket. Neked is ezt kéne csinálnod." "Tudod, a fiam ebben a korban imádott biciklizni, neked is kéne biciklizned." Tudod, ha be akarsz kerülni a főiskolára, sokat kell tanulnod." Tudod, ha valami jó munkát akarsz találni, meg kell gondolnod, mit tanulsz." "Tudja, egyszer hallottam, hogy valaki beugrott egy kútba, magának is ezt kéne tennie."- gondolta Misi, de ekkor még mindig tisztelettudó volt.
Türelméből viszont kezdett kifogyni, így a következő alkalommal, mikor a folyosó másik végéről már vidáman visszhangzott a "Helló!", Misi cselekedett: "Bocsánat, sietek." És ekkor ez még igaz is volt. De a következő ötven alkalommal már nem feltétlenül, viszont bevált. Ám felmerült egy apró probléma: mi van, ha hazafelé menet találkoznak? Akkor ezt a választ nem használhatja.
De sebaj, annál is inkább, mert eddigre már kifejlődött hatodik érzéke, a Törpe-ösztön, mely Pókember pókösztönéhez hasonlóan percekkel előre jelezte, ha találkozott Törpével. Ez hasznos volt, ugyanis Misinek továbbra sem voltak kész Törpe-elkerülő tervei a hazamenetre. De ha még így sem sikerült őt elkerülni, kétségbeesett,  ugyanakkor új megoldásokhoz folyamodott. Improvizált.
Egy alkalommal például hazafelé egy villamoson utaztak. Másik ajtón leszállás, alap. Természetesen a másik kapun kell bemenni haza. De mivel tapasztalatból tudta, hogy a két kapun való bejutással gyakorlatilag egyszerre érnének a házba, garantálva ezzel a találkozást az elkerülés helyett, megkerülte a teljes háztömböt fáradtan a hidegben is, mert még az is jobb egy Törpével való beszélgetésnél.
És persze ott volt a telefon-technika. Felkapjuk és beszélünk egy jót a senkivel. Vele azért kellemesebb. Csak meg ne csörrenjen a telefon!
Így lett kedvenc szomszédja Miki bácsi, aki általában vissza se köszönt és Misiék ablakpárkányára hamuzott. De ő legalább diszkrét volt. Nem beszélt olyan dolgokról sem, ami senkit sem érdekelt.