Elhunyt Lou Reed, a legenda. Béke poraira!

Azon túl, hogy mint ember, a családtagjai, a barátai és talán saját maga számára is szörnyű dolog, hogy meghalt. De ezen túl én tényleg nem értem, miért kell keseregni. De nem is a halála felett érzett világméretű gyásszal kezdődnek a gondok, hanem hogy életében sokan elhitték, hogy amit ő csinál, az forradalmi. Abba bele se megyek, hogy jó-e vagy nem, ez szubjektív, az viszont valamivel kevésbé az, hogyha azt állítják, hogy nélküle a rockzene nem lenne ugyanaz. Felteszem tehát a kérdést. Baj lenne netán, ha kevesebb unalmas zenét adnának ki, arra hivatkozva, hogy egyszer már bejött? Ugyanis Lou Reed munkásságára általánosságban ez a legmegfelelőbb szó: unalmas.
Talán azért lehetett legenda, mert ő volt az egyik első olyan, aki nem akart/nem tudott ennél jobban zenélni, viszont a többi ilyen arccal ellentétben baromira bebeszélte magának, hogy amit csinál, az jó (Velvet Underground-os pajtásaival egyetemben). Hát innen üzenem minden őt istenítő és sirató kritikusnak és zenésznek, hogy attól, hogy valami másmilyen, még nem biztos, hogy érdemes volt elkészíteni. Ha például én csinálnék egy olyan fogkefét, amin nincsenek sörték, valószínűleg nem forradalmasítanám vele a szájhigiéniát csak azért, mert én voltam az első, aki kitaláltam ezt.

Úgyhogy nem írom, hogy nyugodjék békében, mert szerinte hülyeség ez a kifejezés, de jár a kegyelet Lou Reednek, az unalom legendájának. Csak hagyjátok ezt meg a hozzátartozóinak, én meg hagy felejtsem végre el!